Veszélyes elektromágneses sugárzás

TV- és rádióadók, elektromos vezetékek és gépek, UV sugárzás, mobil és drótnélküli telefonok, WIFI, Röntgen-, radioaktív sugárzás

Gyakran felmerülő kérdés, hogy milyen jelentős haszonnal jár a gyógygomba és apigenin kivonatok hosszú távú szedése.  A kivonatok alkalmasak az emberi szervezetet az ártalmas környezeti hatások széles skálájával szemben ellenállóvá tenni. Nem csak a mikroorganizmusokkal szemben (pl. vírusok, baktériumok) teszik ellenállóvá a szervezetet, hanem képesek az elektromágneses sugárzás káros hatásait is csökkenteni, ill. azt megelőzni. (1-4)

A földön élő élőlények alkalmazkodtak a természetes elektromágnesesség hatásainak elviseléséhez (pl. napfény és a villámlás elektromágneses sugárzása). Ezzel szemben a mesterséges, ember alkotta elektromágneses sugárzáshoz nem volt ideje az élőlényeknek alkalmazkodni. A mesterséges sugárzás stresszt jelent a szervezet számára, amely különböző súlyos betegségekhez vezethet. Sajnos a veszélyek az emberekben nem tudatosak, hiszen modernnek tartott, elektromágneses sugárzáson alapuló technológiák átszövik életünk minden részletét. Talán a veszélyek feltérképezése területén leghitelesebbek azok az agyonhallgatott történeti-statisztikai tanulmányok, amelyek rámutatnak az egyes elektromágneses technológiák elterjedése és a különböző betegségek megmagyarázhatatlan, hirtelen felbukkanása közötti összefüggésekre. Ezek a tanulmányok azért is kiemelkedő jelentőségűek, mert korunkban igazi kontrollcsoport, olyan csoport, amit nem ért semmilyen ember alkotta elektromágneses sugárzás (pl. gondoljunk a mobiltelefonok vagy távvezetékek sugárzására), nem létezik. (5)

A svéd Örjan Hallberg vizsgálta talán történetileg legbehatóbban az elektromágneses sugárzás veszélyeit. Svédországban 1955-ig a rosszindulatú bőrrák, a melanoma gyakorlatilag ismeretlen betegség. 1955 után terjednek el az első rádió és TV adók Svédországban és 10 év múlva a sugárzás mindenkit ért az országban.  (6-8) A TV és rádió elterjedésével a melanoma halálozási arányok hirtelen megnövekedtek. Nem csak az UV sugárzás felelős a melanoma kialakulásáért. Akik közelebb laknak a rádió és TV adókhoz, nagyobb valószínűséggel kapnak melanomát.  Akiknél legalább 4 rádió és TV adó hatása érződik, kétszer nagyobb valószínűséggel kapnak melanómát, mint akik közelében csak egy adó működik. A nyugati országokban az FM rádióadók általában a 87-107MHz-en sugároznak. (9)Egy kb. 1,5m hosszú test kb. 100MHz frekvencián lesz rezonáns (mivel a fél hullámhossz kb. 1,5m).  A fémrugójú ágyak elősegítik, hogy a testben elektromágneses hullámok alakuljanak ki. A fél hullámok rezonanciája a test felénél éri el a maximumát kb. 75cm-el fémrugók felett.  A melanómához hasonlóan az emlőrák valószínűsége is nagyobb ott, ahol sűrűbbek a rádió és TV antennák.  Az asszociáció azért érdekes, mert a melanoma és emlőrák kb. 10% -al gyakrabban fordul elő a baloldalon, mint a jobb oldalon. Oka ennek abban keresendő, hogy az emberek főként a jobb oldalukon alszanak és a jobb oldaluk közelebb van az ágy fémrugóihoz, ahol az elektromágneses hatás nem annyira erős. A test bal oldala ilyenkor jobban ki van téve az elektromágneses mezőnek. A test középső része veszélyeztetettebb, mint a fej és a láb, mert ott erősebb a mező. Ennek megfelelően a melanoma - egyébként általában a napsugárzástól védett helyeken - nőknél a csípőn és a combon, férfiaknál a törzsön alakul ki leggyakrabban. Japán soha nem használta a 87-108MHz-et és nem jellemző a fémrugós ágyak használata sem. Japánban a melanoma aránya csak 3% -a a svéd melanoma előfordulásnak. Érdekes az is, hogy a psoriasis is gyakrabban fordul elő a test bal oldalán.

Hallberg a mobiltelefon technológiák káros hatásait is behatóan vizsgálta. Eredményei annyira megdöbbentőek, hogy azoknak tudatos agyonhallgatását tapasztalhatjuk napjainkban. Svédországban a 2. generációs mobiltelefon hálózatot 1997-ben, a 3. generációs hálózatot 2001- ben vezették be. Az első digitális TV adó 1997-től üzemelt, ugyanettől az időponttól működtek az első internetes hot-spotok is. (10) Svédországban 1997 után hat év alatt a megbetegedett emberek száma több mint megkétszereződött, 125000 - ről, 300 000 -re nőtt. 2000- től az arcon és a fejen (azokon a részeken, ahol a mobiltelefont használjuk) a melanoma előfordulása hirtelen elkezdett nőni az 50 év alatti embereknél. Előtte a melanoma előfordulása a fejrészen évtizedekig stagnált. Egyre több jóindulatú bőrrák válik rosszindulatúvá. (11,12) 2000-től az idősebb korosztálynál az agyrák előfordulása hirtelen elkezdett növekedni, ezt megelőzően az hosszú ideig csökkenő tendenciát mutatott. Érdekes megjegyezni, hogy leginkább a gyérebben lakott településeken nőtt az agyrák előfordulása, ahol a mobil telefonok gyakrabban használnak erősebb output-ot, mivel ott a hálózati antennák viszonylag ritkábbak. 2001 és 2007 között a szívproblémákkal született gyermekek száma csaknem megkétszereződött és a trend továbbra is növekedést mutat. Az un. elektroszenzitív emberek száma növekszik, ha a trend tovább folytatódik 2017-re minden 2. ember érzékeny lesz az elektromágneses sugárzásra. 1997- től a torokrák előfordulásának valószínűsége is jelentősen és folyamatosan növekedett, az időseknél a tüdőrák előfordulása emelkedett jelentősen ettől az időponttól. 1997-től a prosztatarák előfordulása minden korosztálynál hirtelen elkezdett növekedni. 2004-ig a prosztatarák az 1997-es érték tízszeresére növekedett! (Mivel a PSA tesztet 1991-ben vezették be, az új diagnosztikai módszer nem okolható az észlelt betegség növekedéséért.) Hallberg elemzése rámutat arra, hogy a prosztatarák drámai növekedéséért egyértelműen az új digitális TV hálózat beindítása tehető felelőssé. (13) 1997- után az emlő és a szívműtétek utáni felépülési idő is jelentősen növekedett. 1998-tól az Alzheimer betegség miatt bekövetkező halálozási arányok hirtelen elkezdtek növekedni, 10 év alatt ez a szám 300% -al nőtt. 1980 és 2006 között az Alzheimer halálozási arányok negyvenötszörösére nőttek. Érdekes, hogy a halálozási arányok Svédország ritkábban lakott területein gyorsabban fokozódtak valószínűleg annak köszönhetően, hogy a mobil telefonok nagyobb elektromágneses sugárzást bocsátanak ki vidéken a hálózati antennák ritkább elhelyezése miatt (14). 1997 -től a depresszióban szenvedő fiatalok száma is jelentősen növekedett, valamint a fiatal lányok öngyilkossága, ill. öngyilkossági kísérleteinek előfordulása is 2001-ig 30%-al szaporodott.

Közismert az elektromos berendezések, vezetékek, magas feszültségű távvezetékek leukémia keltő hatása. Az USA-ban történeti elemzésben mutattak rá az elektromosság leukémiát előidéző hatására. 1928 és 1932 között azokban az államokban, amelyekben 75% feletti volt az elektromos ellátottság az első négy életévben növekedtek a halálozási arányok. Azokban az államokban, ahol az elektromos ellátottság alacsony volt, a leukémia halálozási arányok csökkentek. (15) 1949 és 1951 között minden államban a 2. és 4. életév között csúcsosodtak a leukémia (akut limfoblasztikus leukémia) halálozási arányok és azokban az államokban leginkább, ahol a háztartások elektromos ellátottsága nagyobb volt.  Az USA -ban 1930 és 1940 között 64% -al, 1940 és 1950 között 43% -al nőtt a leukémia előfordulása. 1955 után sem az USA-ban, sem Angliában nem figyelhető meg további növekedés. A megfigyelt csúcsosodása a leukémiás megbetegedéseknek az első 4 életévben azokon a helyeken nem tapasztalható, ahol nincsen elektromos áram. A tanulmány végkövetkeztetése, hogy 75%-a a gyermekkori  akut limfoblasztikus leukémiának és 60%-a az összes gyermekkori leukémiának megelőzhető lenne. Egyes kutatók szerint a gyermekkori leukémia 80%- a az elektromágneses sugárzásnak köszönhető.(16)

A történeti tanulmányok mellet számos méréseken alapuló tanulmány igazolta az elektromágneses mező leukémia keltő hatását. Több rádióadó közelében, pl. Angliában, Ausztráliában, Hawaii-ban és Dél-Koreában megfigyelték a leukémia rizikójának növekedését. A nagy teljesítményű Vatikán Rádió adója körül 6km-es távolságban a leukémia rizikója 2.2 szeresére nőtt, mint az máshol tapasztalható. (17,18)  Azokon a helyeken, ahol magas feszültségű távvezetékek vannak a közelben (általában 50-600m távolságban) a leukémiás megbetegedések bizonyos korcsoportokban akár több száz százalékkal is meghaladhatják a várt értékeket, de ettől függetlenül az otthon mért magasabb elektromágneses mező (általában 0.2-0.4 Micro Tesla) is előrejelzi a betegség valószínűségének jelentős növekedését. (19-23) Elgondolkodtató, hogy a már leukémiában megbetegedett gyermekek halálozási arányát több mint 4 szeresére növelte az otthonukban mért nagyobb (mint 0.3 Micro Tesla) elektromágneses mező. (24)

Az agyrák és a mobil telefon használat összefüggését számos tanulmány vizsgálta. A tanulmányok negatív eredményei szélesebb körben sajnos nem terjedtek el. Lennart Hardell professzor az egyik legnagyobb kutatója ennek az összefüggésnek.  Számos tanulmányban kimutatta, hogy nem csak a mobiltelefonok, hanem a drótnélküli, otthoni „vonalas" telefonok is jelentősen elősegítik az agyrák kialakulását. (25-28)A mobiltelefonok a fejlődő agy számára a legveszélyesebbek. Mivel a gyermekek koponyája és bőre vékonyabb, kb. kétszer annyi elektromágneses sugárzást szenvednek el, mint a felnőttek.  Az agyrák lappangási ideje akár 10-30 év is lehet. Azok az emberek, akik 20 éves koruk előtt már mobiltelefont használtak, ötször nagyobb eséllyel kapnak életükben agyrákot. Ugyanez a rizikó otthoni, drótnélküli telefonok esetében négyszeres!  (29)

Az eddigi legnagyobb mobiltelefon tanulmány, az un. INTERPHONE vizsgálat nem elemezte a drótnélküli telefonok hatását, csak annyit állapított meg, hogy 10 éven keresztül napi átlag fél órás mobiltelefon beszélgetés 40% -al növeli az glioma előfordulásának rizikóját. Az agyrák hosszú lappangási ideje miatt azonban a jelenlegi nagyobb tanulmányok minden bizonnyal jelentősen alul értékelik a mobiltelefonálás veszélyeit.(30,31) A mobil telefonálás a jóindulatú akusztikus neuroma valószínűségét is jelentősen megnöveli. Végezetül elgondolkodtató az a nemrég megjelent amerikai tanulmány, amely rávilágított arra, hogy az USA 19 tagállamában jelentősen összefügg a mobil telefon előfizetők száma az agyrák előfordulásának nagyságával. (32)

A rákbetegségek mellett számos más egészségügyi problémát is okozhat a mesterséges elektromágneses sugárzás. Magyar kutatók kimutatták, hogy a mobiltelefon használat terméketlenséghez vezethet. (33) A mobiltelefon használat károsíthatja az ondósejteket, csökkentheti mozgékonyságukat. Az utóbbi évtizedekben a terméketlenség növekedett, jelenleg kb. a párok 15%-a terméketlen. A terméketlen férfiak 30%-ánál nincsen nyilvánvaló oka az ondósejtek károsodásának.

Terhes nőknél az otthoni nagyobb elektromágneses mező akár ötszörösére, hatszorosára növelheti a korai elvetélés esélyét. (34,35)

Ha az anya gyermeke születése előtt és után mobiltelefont használ, 50-80%-al valószínűbb, hogy a megszületett gyermek magatartásproblémákkal, emocionális és hiperaktivitás problémákkal, koncentrációs nehézségekkel fog küzdeni még az iskolás kor elérése előtt. (36,37) A mobiltelefon az epilepszia előfordulásának valószínűségét is növelheti az arra érzékeny embereknél. (38,39) Egy lettországi radarállomás közelében (154-162MHz között sugároz) megállapították, hogy az ott élő gyermekek memóriája és figyelme kevésbé kifejlett valamint reakciós idejük csökkent. (40)

Az autizmus tünetei az utóbbi évtizedekben egyre több gyermeknél tapasztalhatóak. Gyakran tapasztalnak autistáknál jelentős állapotjavulást a nehézfémek szervezetből történő kiürítése során. Ebből a szempontból jelentős az a tanulmány, amelyik megállapította, hogy a nehézfémek eltávolítását a környezetben tapasztalható elektromágneses sugárzás megakadályozza autista gyermekeknél. Amikor megszüntették a környezet elektromágnes „szennyezését", nemcsak a nehézfémek ürültek ki a szervezetből, hanem a gyermekek magatartászavarai is enyhültek. A tanulmány ezzel rávilágított az autizmus egyik lehetséges okára és terápiás lehetőségeire. Az elektromágneses mező csökkenti a sejt membránok áteresztő képességét, a képződő stressz fehérjék megkeményítik a sejtfalat és a sejtekben a szabadgyökök, ill. más káros anyagok, pl. higany, amalgám, gyülemlenek fel. Az egyre nagyobb mennyiségű és egyre sokrétűbb elektromágneses sugárzás egyik magyarázata lehet az autizmus rohamos növekedésének is. (41)

A mobiltelefon használat megnövelheti a szem (uvea) melanoma előfordulását is. (42)

Azokban a szakmában dolgozóknál, ahol nagyobb elektromágneses mezőnek vannak kitéve az emberek (pl. villanyszerelők, erőmű dolgozók, hegesztők, telefonszerelők, mozdonyvezetők, gépszerelők, háztartási gépszerelők), az Alzheimer betegség előfordulása kb. kétszeresére növekedhet, hasonlóan azokhoz, akik magasfeszültségű távvezeték közelében laknak. Pl. a svájci lakosság 9,2%- ának magasfeszültségű távvezetékek 600m-es körzetében található a lakhelye. (43,44) Az elektromágneses sugárzás károsítja az agy-vér határt, így káros, az agysejteket mérgező anyagok juthatnak az agyba, csökkentve az agy betegségekkel szembeni védekező képességét.(45)

Az elektromágneses sugárzás egész életünket áthatja, un. elektromos túlérzékenységhez vezethet. (46) A mobiltelefon használók gyakrabban tapasztalnak fejfájást, szédülést, fáradtságot, gyengeségérzést, hányingert, depressziót, libidó csökkenést, étvágytalanságot, viszketést, vörösödést, égető érzést, kognitív és memória problémákat, allergiás reakciókat, alvásproblémákat, koncentrációs nehézséget, egyensúly és orientációs problémákat, vizuális zavarokat, a reakció idő csökkenését, pontatlanságot, csökkent tanulási képességet. (47-52) Jelenleg az emberek kb. 3-8% túlérzékeny a mágneses térre.  (53,54)

Tanúi lehetünk az emberiség eddigi legnagyobb biológiai kísérletének. Nagyjából tisztában vagyunk a mikroorganizmusok és a mérgező vegyületek rákkeltő hatásával, de az elektromágneses sugárzás hosszabb távú hatásairól csak sejtéseink lehetnek. Eddigi ismereteink alapján a vírusok kb. 16%-át okozzák a rákmegbetegedéseknek. Pl. a papilloma vírus méhnyak rákot, a hepatitis B vírus májrákot, az Eppestein-Barr vírus legyengített immunrendszer esetében Hodgkin's ill. non-Hodgkin's limfómát okozhat, a HIV okozta immunhiányos betegségben szenvedőknél pedig gyakoribb a leukémia, limfóma, szarkóma, és más szolid tumorok. Ismerjük a gyulladásos betegségek rákkeltő hatását is.(55) Ennek fényében súlyos problémát jelenthet, hogy a mesterséges elektromágneses sugárzás gyengíti, megzavarja az immunrendszer működését is. Csökkenti a természetes ölősejtek és más immunsejtek aktivitását, citotoxikus hatását, elősegítheti a gyulladásos megbetegedések, az asztma, allergia, ekcéma kialakulását. (56,57,58,59,60) Az 50-es években beszéltek először orosz orvos kutatók a „rádió frekvencia betegségről ", amit hosszú távon halálos kimenetelűnek tartottak. Felismerték, hogy az psoriasist, allergiás és gyulladásos bőrproblémákat okozhat. (61)

Az elektromágneses sugárzás rákkeltő, ill. más egészségkárosító hatása az immunrendszer károsításán túl számos más mechanizmussal is magyarázható.  Elősegíti a szabadgyökök keletkezését, amely DNS ill.  genetikai károkhoz vezethet. Károsíthatja az agy-vér határt, ami az idegrendszer károsodását okozhatja.(62-64) Stressz fehérjék keletkezését idézi elő, amik azért szabadulnak fel, hogy a környezet káros behatásait ellensúlyozzák. A szervezet káros behatásként érzékeli a sugárzást, ezért termelődnek az un. stressz fehérjék. A sugárzás csökkenti a melatonin képződést, ami alvászavarokat, Alzheimer kórt, emlőrákot okozhat. (65-68) Károsíthatja a sejtek genetikai hibákat kijavító képességét, akadályozhatja a programozott sejthalál megvalósulását. (69,70) A mobil telefonok esetében a fej nagysága és alakja antennakén szolgálhat a sugárzott frekvenciákhoz. A mai mobil rendszerek 16-17 és 33-35cm hullámhosszon működnek. Az emberi fej átmérője vagy a fele ennek a hullámhossznak vagy megegyezik ezzel. Az emberi fej az elektromágneses hullámok rezonátoraként funkcionál, antennaként és vevőként. Ezt a hatást általában az un. modulált elektromágneses hullámok idézik elő. (71)

A nem ionizáló elektromágneses sugárzás káros hatásait még nem megfelelő komolysággal közelíti meg a társadalom, annak ellenére, hogy számos bizonyíték mutat rá annak hosszú távú egészségromboló hatására. Az elektromágneses sugárzás „évszázadunk cigarettájának" nevezhető, amely egyre fokozódó népegészségügyi problémákhoz fog vezetni.(72)  A káros hatásokat vizsgáló kutatók egy része elfogult, mivel kutatásaikat az ipar finanszírozza. (73) Hasonló időket élünk, mint amikor az ionizáló, ill. a radioaktív sugárzás káros hatásait sem ismerték, ill. azokat nem vették komolyan. Például a 20-as években az orvosok kerti partikon egymást Röntgen sugarazták, a 30-as években a tudósok a sugárzó rádiumot az íróasztalukon, tálcán tárolták, az 50-es években radioaktív órák voltak forgalomban, sugárzó, fluoreszkáló számokkal. (74)A japán atomtragédia arra világit rá, hogy a radioaktivitás veszélyeivel még mindig nincsen teljesen tisztában az emberiség. A dohányzás káros hatásait sem ismerte el hosszú évtizedeken keresztül a tudományos közvélemény. Mindig hosszú idő kellett ahhoz, hogy a társadalom felismerje az általa létrehozott környezeti ártalmak súlyosságát. A gyógygomba és apigenin kivonatok nem csak a súlyos betegségekben szenvedőknél fejtik ki hatásukat, hanem a betegségek kialakulása előtt is képesek növelni a szervezet ellenálló képességét. Megakadályozhatják a genetikai károk kialakulását, elősegíthetik a már kialakult genetikai károk kijavítását, elősegíthetik az elrákosodó sejtek elpusztulását, az un. programozott sejthalált és erősíthetik az immunrendszert, valamint enyhíthetik, megakadályozhatják az allergiás és gyulladásos reakciók kialakulását. Nem csak a mobiltelefonok használata indokolja a kivonatok széleskörű alkalmazását, hanem azok a társadalom legszélesebb rétegeinek is hatékony védelmet nyújthatnak. Elég megemlíteni, hogy pl. a mikrohullámú sütőtől 1 méteres távolságban 0,25-0,6 Micro Tesla erősségű elektromágneses teret, a porszívótól 1 méterre 0,13-2 Micro Tesla értéket mérnek. Az említett eszközöknek közvetlen közelében a térerősség ezeknek az értékeknek a több százszorosa, azaz több százszor több mint ami előidézheti pl. a gyermekkori leukémia kialakulását.(75)

Az összefoglaló tanulmány szerzője Varga Gábor, az első magyar Németországban elismert és alkalmazott neurotropikus agyterápia kifejlesztője.

 

Irodalmi hivatkozások:

1.Liu WC. et al.: Protection against radiation-induced bone marrow and intestinal injuries... In: Radiat Res. 2006 Dec;166(6):900-7.

2. Wong WC. et al.: Photoptotective potential of Cordyceps... In: Br J Dermatol. 2010 Dec 27.

3.Tong X. et al.: Apigenin prevents UVB induced...In: Mol Cell Biol. 2007 Jan;27(1):283-96. Epub 2006 Oct 30.

4.Van Dross RT. et al.: Modulation of UVB-induced...In: Mol Carcinog. 2007 Apr;46(4):303-14.

5.Orendacova J. et al.: Neurobiological effects od microwave exposure.... In: Arch Ital Biol. 2007 Jan;145(1):1-12.

6. Hardell L. et al.: Tumour risk associated with the use of cellular telephones and cordless desktop telephones, In: World J Surg Oncol. 2006 Oct 11;4:74.

7.Hallberg Ö. et al.: Malignant melanoma of the skin - not a sunshine story! In: Med Sci Monit. 2004 Jul;10(7):CR336-40. Epub 2004 Jun 29.

8.Hallberg Ö.: Radio, TV towers linked to increased risk of melanoma, In: http://test.beperkdestraling.org/Wetenschap/Radio%20TV%20towers%20linked%20to%20increased%20risk%20of%20melanoma%202007.pdf

9. Hardell L. et al.: Sleep on the right side-Get cancer ont he left? In: Pathophysiology. 2010 Jun;17(3):157-60. Epub 2009 Aug 3.

10. Hallberg Ö. et al: 1997 - A curious year in Sweden. In: Eur J Cancer Prev. 2004 Dec;13(6):535-8.

11. Hallberg Ö.: Forbid the use of mobile phones in Sweden! In: http://www.radiationresearch.org/pdfs/20090406_hallberg_mobiles.pdf

12. Hallberg Ö. et al: Apparent decreases in Swedish public health indicators after 1997... In: Pathophysiology. 2009 Jun;16(1):43-6. Epub 2009 Feb 10.

13. lást 10.

14. Hallberg Ö.: Is increased mortality from Alzheimer's disease in Sweden...In: Curr Alzheimer Res. 2009 Dec;6(6):471-5.

15. Milham S. et al.: Historical evidence that residential electrification caused the emergence of the childhood leukemia peak,  In: Med Hypotheses. 2001 Mar;56(3):290-5.

16. Kundi Michael.: Evidence in childhood cancers (Leukemia), In: http://pdfcast.org/download/the-bioinitiative-report-chapter-11.pdf

17. Michelozzi P. et al.: Adult and childhood leukemia near a high power radio station in Rome, Italy, In: Am J Epidemiol. 2002 Jun 15;155(12):1096-103.

18.Ha M. et al.: Radio -frequency radiation exposure from AM radio transmitters and childhood leukemia and brain cancer, In: Am J Epidemiol. 2007 Aug 1;166(3):270-9. Epub 2007 Jun 7.

19. Lowenthal RM. et al.: Residential exposure to electric power transmission lines and risk of lymphoproliferative and myeloproliferative disorders... In: Intern Med J. 2007 Sep;37(9):614-9. Epub 2007 Jun 2.

20. Schüz J. et al.: Nighttime exposure to electromagnetic fileds and childhood leukemia... In: Am J Epidemiol. 2007 Aug 1;166(3):263-9. Epub 2007 May 7.

21.Draper G. et al.: Childhood cancer in relation to distance from high voltage power lines in England..In: BMJ. 2005 Jun 4;330(7503):1290.

22.Greenland S. et al.: A pooled analysis of magnetic fileds, wire codes, and childhood leukemia... In: Epidemiology. 2000 Nov;11(6):624-34.

23. Greenland S. et al.: Residential magnetic fileds as a risk factor for childhood acute leukeamia...In: Int J Cancer. 2001 Mar 1;91(5):728-35.

24. Foliart DE. et al.: Magnetic field exposure and long-term survival among children with leukaemia, In: Br J Cancer. 2006 Jan 16;94(1):161-4.

25. Hardell L. et al.: Pooled analysis of case-control studies on malignant brain tumours and the use of mobile and cordless phones...In: Int J Oncol. 2011 May;38(5):1465-74. doi: 10.3892/ijo.2011.947. Epub 2011 Feb 17.

26. Hardell L. et al.: Long - term use of cellular phones and brain tumours: ... In: Occup Environ Med. 2007 Sep;64(9):626-32. Epub 2007 Apr 4.

27.lásd. 6.

28. Hardell L. et al.: Mobile phones, corless phones and the risk for brain tumours, In: Int J Oncol. 2009 Jul;35(1):5-17.

29. Sage C. et al.: Public health implications of wireless technologies, In: Pathophysiology. 2009 Aug;16(2-3):233-46. Epub 2009 Mar 14.

http://www.strahlentelex.de/Stx_08_522_E03.pdf

30. Ten-year INTERPHONE cell phone study reports increased risk for brain cancer, In: http://www.marketwire.com/press-release/Institute-Health-Environment-University-Albany-Rensselaer-New-York-Ten-Year-INTERPHONE-1261091.htm

31. The INTERPHONE Study Group: Brain tumour risk in relation to mobile telephone use...  In: Int J Epidemiol. 2010 Jun;39(3):675-94. Epub 2010 May 17.

32. Lehrer S. et al.: Association between number of cell phone contracts and brain tumor incidence in nineteen U.S. states, In:  J Neurooncol. 2011 Feb;101(3):505-7. Epub 2010 Jun 30.

33. Fejes, I. et al.: Is there a relationship between cell phone use and semen quality? In: Arch Androl. 2005 Sep-Oct;51(5):385-93.

34. Lee, G. et al.: A nested case-control study of residential and personal magnetic field measures and miscarriages, In: Epidemiology. 2002 Jan;13(1):21-31.

35. Li DK. et al.: A population - based prospective cohort study of personal exposure to magnetic fields during pregnancy and the risk of miscarriage, in: Epidemiology. 2002 Jan;13(1):9-20.

36. Divan, HA. et al.: Prenatal and postnatal exposure to cell phone use and behavioral problems in children, In: Epidemiology. 2008 Jul;19(4):523-9.

37. Divan, HA. et al.: Cell phone use and behavioral problems in young children, In: J Epidemiol Community Health doi:10.1136/jech.2010.115402 http://www.mmk.be/afbeeldingen/File/cellphone_misbehavior.pdf

38. Lopez- Martin, E. et al.: GSM radiation triggers seizures... In: Neurosci Lett. 2006 May 1;398(1-2):139-44. Epub 2006 Jan 30.

39. Lopez- Martin, E. et al.: The action of pulse modulated GSM radiation increases regional changes in brain activity... In: J Neurosci Res. 2009 May 1;87(6):1484-99.

40.Kolodynski AA. et al.: Motor and psychological functions of school children living in the area of the Skundra Radio Location Station in Latvia, In: Sci Total Environ. 1996 Feb 2;180(1):87-93.

41.Mareia TJ. et al.: Wireless radiation in the etiology and treatment of Autism... In: J. Aust. Coll. Nutr. & Env. Med. Vol. 26 No.2 (August 2007) pages 3-7

http://www.avaate.org/IMG/pdf/EMR-Autism-ACNEM-final.pdf

42. Karger CP.: Mobile phones and health...In: Z Med Phys. 2005;15(2):73-85.

43. Garcia AM. et al.: Occupational exposure to extremely low frequency electric and magnetic fields and Alzheimer disease: a meta analysis, In: Int J Epidemiol. 2008 Apr;37(2):329-40. Epub 2008 Feb 1

44. Huss A. et al.: Residence near power lines and mortality from neurodegenerative diseases.. In: Am J Epidemiol. 2009 Jan 15;169(2):167-75. Epub 2008 Nov 5.

45.lsd 14.

46. Johansson O.: Evidence for effects in  the immune system, In: http://www.eloverkanslig.se/rapporter/Bioinitiative/section_8.pdf

47.lsd. 42.

48. Regel, SJ. et al.: Pulsed radiio-frquency electromagnetic fields... In: J Sleep Res. 2007 Sep;16(3):253-8.

49.Sandström M. et al.: Mobile phone use and subjetive symptoms... In: Occup Med (Lond). 2001 Feb;51(1):25-35.

50.Barth  A. et al.: A meta-analysis for neurobehavioural effects due to electromagnetic field exposure emitted by GSM mobile phones, In: Occup Environ Med. 2008 May;65(5):342-6. Epub 2007 Oct 10.

51.lsd. 23.

52. Santini R. et al.: Investigation on the health living near mobile telephone relay stations... In: Pathol Biol (Paris). 2002 Jul;50(6):369-73.

53. Hutter, HP. et al.: Subjective symptoms, sleeping problems, and cognitive performance in subjects living near mobile phone base stations, In: Occup Environ Med. 2006 May;63(5):307-13.

54.lsd.46.

55. Sage, C.: Summary for the public, In: http://www.eloverkanslig.se/rapporter/Bioinitiative/section_1.pdf

56. Johansson O. : Disturbance of the immune system by electromagnetic fileds... In: Pathophysiology. 2009 Aug;16(2-3):157-77. Epub 2009 Apr 23.

57.Nakamura, H. et al.: Effects of exposure to microwaves... In: Occup Environ Med. 1997 Sep;54(9):676-80.

58. Boscolo P. et al.: The immune response of women with prolonged exposure to electromagnetic filels... In: Int J Immunopathol Pharmacol. 2006 Oct-Dec;19(4 Suppl):43-8.

59. Di Giampaolo L. et al.: Follow up study on the immune response to low frequency electromagnetic fields... in: Int J Immunopathol Pharmacol. 2006 Oct-Dec;19(4 Suppl):37-42.

60. Boscol P. et al.: Effects of electromagnetic fileds produced by radiotelevision broadcasting stations on the immune system of women, In: Sci Total Environ. 2001 Jun 12;273(1-3):1-10.

61.Liakouris,AGJ.: Radiofrequency (RF) sickness... In: Arch Environ Health. 1998 May-Jun;53(3):236-8.

62. Salford, LG. et al.: Nerve cell damage in mammalian brain after exposure to microwaves from GSM mobile phones, In:  Environ Health Perspect. 2003 Jun;111(7):881-3; discussion A408.

63. Eberhardt, JL. et al.: Blood - brain barrier permeability and nerve cell damage in rat brain 14 and 28 days after exposure to microwaves from GSM mobile phones, In: Electromagn Biol Med. 2008;27(3):215-29.

64. Kubo, N. et al.: Protective effects of a water-soluble extract... In: Int J Mol Med. 2005 Mar;15(3):401-6.

65. Jackson AL. et al.: The contribution of endogenous sources of DNA damage to the multiple mutations in cancer, In: Mutat Res. 2001 Jun 2;477(1-2):7-21.

66. Blank M. et al.: Electromagnetic fields stress living cells, In: Pathophysiology. 2009 Aug;16(2-3):71-8. Epub 2009 Mar 5.

67. lsd.55.

68. Davanipour Z. et al.: Magnetic field exposure: Melatonin production; Alzheimer's disease; Breast cancer, In: http://www.eloverkanslig.se/rapporter/Bioinitiative/section_12.pdf

69.lsd.7.

70. Hallberg O.: A reduced repair efficiency can explain increasing melanoma rates, In: Eur J Cancer Prev. 2008 Apr;17(2):147-52.

71. Weinberger Z. et al.: Cellular telephones and effects on the brain: The head as an antenna and brain tissue as a radio receiver, In: Med Hypotheses. 2002 Dec;59(6):703-5.

72. lsd.5.

73. Blank, M. : Evidence for stress response, In: http://www.eloverkanslig.se/rapporter/Bioinitiative/section_7.pdf

74.lsd.46.

75. Chia SE. et al.: Prevalence of headache among handheld cellular telephone users... In: Environ Health Perspect. 2000 Nov;108(11):1059-62.