Mandulagomba

(Agaricus blazei Murill)

Bár a brazil őserdőkből származó Agaricus blazei Murill a csiperkefélék családjába tartozik, nagyban különbözik az általunk ismert étkezésre szánt csiperkétől. Nagyon magas mennyiségben tartalmaz ß-D-glükánt, ami jelentős szerepet játszhat nagy mértékű ellenállóképesség-fokozó és rákgátló hatásában. A mandulagombát egy japán származású földműves fedezte fel 1965-ben, és Japánba küldte kutatásra. Időközben Sao Paolo lakói, akik fogyasztották, nagyon jó egészségi állapotukkal és a rákbetegségek alacsony számával tűntek ki. Megállapították, hogy a gombafaj az Agaricus blazei, amit William A. Murrill gombakutató sorolt be 1945-ben, innen a teljes elnevezés.

Legérdekesebb alkotórészei az (1→3), (1→6) -ß-D-glükánok, ezeket lehet a gyógygomba tumorellenes és tumorképződés-gátló hatásáért felelőssé tenni. Emellett nukleinsav származékok, lektinek, szterolok, és más bioaktív anyagok is megtalálhatóak benne. Az ergoszterol (az aktív D3 vitamin előanyaga) is különösen figyelemreméltó. A kutatások kimutatták, hogy képes a tumorsejtek vérérképződését megakadályozni, aminek következtében “éhenhalnak” a ráksejtek. A daganatos sejtekre gyakorolt növekedésgátló tulajdonságát is megfigyelték laboratóriumi körülmények között. A kínai és koreai klinikai kutatásokban részt vevő rákbetegek jobban viselték a kemoterápiát és sugárkezelést, javult immunrendszerük ellenállóképessége.

A gyógygomba ezen kívül jó védelmet nyújt a sejteknek és azok génállományának a méreganyagok káros hatásaival szemben. A mandulagomba gyulladásgátló és allergiaellenes tulajdonsága is ismert. A szénhidrát anyagcserére gyakorolt előnyeit is megállapították, valamint a cukorbetegségben szenvedőknél az inzulin-anyagcserére gyakorolt jótékony befolyását figyelték meg. Állatkísérletekben a beadott oltások hatékonyságát is sikerült növelni segítségével.